nU Bisztró: Gasztromenyország három plusz két fogásban

Van ez a Dining Week nevű rendezvény, ami annyit jelent, hogy fix áron lehet három fogásos menüket kóstolni a programban részt vevő éttermekben. Korábban is volt már ilyen Budapesten, de nem tudom, hogy kezdetben milyen éttermek vettek részt benne. Az viszont biztos, hogy most van köztük egy-két nagyon jó hely is.

Annyira belelkesültem, hogy ezen a héten három helyet is meglátogatok (nU Bisztró, Budapest Bisztró, Vakvarjú) és leírom a véleményemet. Először arra gondoltam, hogy majd egy bejegyzésben összehasonlítom az általam kipróbált éttermeket, de a kedd esti élmény annyira erőteljes volt, hogy ennek egy külön bejegyzés jár. Aki ismer, az tudja rólam, hogy mennyire kritikus vagyok, és ez hatványozottan igaz akkor, amikor ételekről van szó.

Mintegy felvezetőként szerettem volna arról is írni egy bejegyzést, hogy az egyetem alatt megcsináltam a szakács szakvizsgát, és dolgoztam is nagyüzemi konyhán a margitszigeti Grand Hotelben, ami óriási élmény volt, de erről majd máskor. Ez most azért érdekes, mert az átlag fogyasztóhoz képest kvázi-bennfentes szemmel figyelem azt a tányért, amit elém tesznek egy étteremben.

A tetthely: nU Bisztró

Van ez a hely a város szívében az Eiffel térnél, amely „bisztronómia fakultáció” felütéssel hirdeti magát. Na ez érdekesen hangzik, ráadásul úgy hírlik, hogy igen modern gasztronómiai szemléletmódot képvisel a konyhájuk. Ennyi nekem elég is volt, mindenképp ki akartam próbálni!

Általában nem szokott jól elsülni, ha nagy várakozások előznek meg egy eseményt, mert akkor nehéz lesz azt a bizonyos magasra tett lécet átugorni. Viszont ennek ellenére sokszor beleesek abba a hibába, hogy nagyon sokat várok bizonyos helyzetektől, és ezzel le is csökkentem annak az esélyét, hogy igazán nagy pozitív meglepetés érjen. Ez most is így volt, elég jókat olvastam a helyről, úgyhogy innentől már csak két lehetőség volt: vagy le leszek nyűgözve, vagy ami egy étteremnél talán a legrosszabb, unalmasan átlagos, “sótlan” lesz az egész. Egy “sótlan” helyre pedig nem fogok visszamenni…

Elő-előétel

Előétel előtt kaptunk egy úgynevezett Amouse Bouche-t, ami tulajdonképpen néhány bemelegítő falatkát jelent. A tányér tulajdonképpen néhány ízmozaik egyszerűen elhelyezett kombinációja. Volt pácolt olívabogyó, marinált tőkehal (ami hibátlan volt), kecskesajt mango chutney-val és házi kacsamell sonka forgács.

Jó kezdés, de azért olyan nagyot itt még nem lehet hibázni. Egyre több helyen van az, hogy amíg vársz az előételre, kapsz valamit, amit rágcsálhatsz addig is. Legtöbbször valami kenyérre kenhető történetről van szó (padlizsánkrém vagy ízesített vaj), és ez általában már sokat elárul a helyről. Ha igazán jó séf vezeti a konyhát, ő nem fog kiengedni egy "átlagos" kezdő fogást, mert jól tudja, hogy az elejétől a végéig tökéletesnek kell lenni minden egyes alkotóelemnek.

Mentás zöldborsó krémleves lazac nanban-zuke

Ezt követően következett az első sokk, a habkönnyű zöldborsó krémleves. A mentás ízesítés zseniálisan passzol a zöldborsóhoz és a lazac is tökéletesen illeszkedett a könnyed kreációba. Nem egy átlagos konyhatechnológiai műveletről van szó, szinte habzott a leves. Külön kiemelném, hogy a jolly joker krémlevesfűszer szerecsendió kihagyása nyerő ötlet volt ebben az esetben. Már ekkor úgy éreztem, hogy jöhet bármi ezután, mert már az előételben olyat kaptam, ami miatt étterembe jár az ember: egy igazi gasztroélményt.

XXI. századi marhanyak paprika, ricottás-spenótos nokedlivel

A főétel előtt felszolgáltak egy citrus sorbet-t, ami igazán figyelmes gesztus, de ennél többet nem tudok hozzáfűzni.

Főfogásnak egy XXI. századi marhanyak paprikást választottam ricottás - spenótos nokedlivel. Eredeti ötlet, csodás ízvilág, modern elgondolás, zseniális megvalósítás. A neve ellenére a marhapaprikás egy nagyon könnyed fogás volt, harmonikus ízvilággal, a ricottás-spenótos nokedli nagyon jól passzolt a húsos szalonnával megbolondított paprikás mártás lágy selymességéhez, és mindezt megkoronázta a vajpuhára párolt marhanyak.

Guiness csokoládé mousse fehércsokoládéval

A desszert már tényleg csak hab volt a tortán. A Guiness csokoládés réteg varázslatosan krémes és lágy textúrája már az ízétől eltekintve is különálló élményt nyújt a fogyasztónak, ráadásul nem volt se túl édes, se túl keserű, a toppinggal teljes harmóniát alkotott. A fehércsoki hab a tetején érdekes volt, de szerintem a gasztronómiában pozitív kritikának számít, ha valami érdekes ;-)

Észrevehetetlen körítéssel

Amúgy csak most esik le e sorok írása közben, hogy a tálalás szinte észrevehetetlenül egyszerű volt, nem volt túlcsicsázva, túldizájnolva, mint ahogy ez a legtöbb étteremben elmaradhatatlan kelléke az ételnek. Itt az egyszerűségen volt a hangsúly, attól volt tökéletes, hogy a díszítés nem kötötte le a figyelmet. Ebben az esetben nem is volt szükség arra, hogy a külcsín domináljon, a séf egyszerűen hagyta, hogy az ízek magukért beszéljenek. Jelzem, sikeres stratégia!

p.s. következő helyre viszek normális fényképezőt..