Asia Trip 2014: október 2014

Végre van időm írni, éppen utazok ki a repülőtérre hogy Hong Kongból tovább menve elérjem az Ázsia Tour második állomását, Szingapúrt. Elég sűrű volt a program eddig, de úgy gondolom három nap elég arra, hogy megnézd HK nevezetes helyeit, viszont arra nem, hogy végigkóstold azt a rengeteg féle kaját és italt, amiket az utcákon és helyi kajáldákban lehet kapni.

Nade ugorjunk vissza az első napra. A közel 10 órás repülőút Helsinkiből végül is elég gyorsan „elrepült”, bár annak ellenére nem nagyon tudtam aludni, hogy próbáltam magam hozzászoktatni az időeltolódáshoz. A repülőn viszont elég sok dolog volt ahhoz, hogy alvás nélkül is eltöltsd az időt, filmek, játékok és zene az előtted lévő ülés háttámlájába beépített multifunkcionális eszközben (ez valószínűleg sokaknak nem újdonság, de én még nem repültem nagy géppel ezért említem).

Mikor megérkeztem, HK-ban nagyjából reggel 8 óra körül jártunk, Tracy kijött elém a repülőtérre ami meglepetésként ért mert korábban úgy volt hogy dolgoznia kell a cukrászműhelyben és majd csak bent a városban tudunk találkozni. Ennek köszönhetően viszont már megérkezésem után nem sokkal elkezdődött a helyi specialitásokkal való ismerkedésem, ugyanis beültünk reggelizni a reptéren egy tipikus kínai étterembe. Reggelire nekem kicsit furcsák voltak a feltálalt ételek, de mint kiderült azért a helyiek se mindig ilyet esznek reggel, itt is hódít a zabpelyhes őrület (ennek ellenére nem volt olyan napom, hogy ne valami helyi különlegességet ettem volna reggel).

Itt úgy működnek a kajálós helyek (persze nem a fine diningra gondolok), hogy mindenhol kérdezés nélkül rögtön hozzák a zöld teá amint leültél. Őszintén szólva annyira nem voltam eddig oda ezért az italért, de egyre jobban kezdek hozzászokni. Ittlétem alatt tulajdonképpen folyamatosan zöld teát ittam és vannak kifejezetten jók (meg nagyon rosszak is). Nekem például a jázminos eléggé bejött, ebből viszek is haza és még szerintem Shanghai-ban is fogok majd venni.

Ami még feltűnő volt, hogy ez a tea erőteljesen élénkítő hatású, amióta itt vagyok nem ittam kávét egyáltalán és amikor este ittam zöld teát, akkor simán kellett egy óra míg el tudtam utána aludni (még úgy is, hogy első este tulajdonképpen több mint 36 óra normális alvás nélküli idő volt mögöttem).

A másik éttermi érdekesség, hogy a rendelés egy menükártyán zajlik, be kell jelölni hogy melyik kajákat kéred és amikor hozzák, akkor egy lapon jelöli a pincér, hogy mi az amit már megkaptál. Általában többféle ételt rendelnek egy étteremben és azok folyamatosan jönnek (mindenféle rendszer nélkül sós és édes dolgok össze-vissza). Amúgy az étteremben pont emiatt a vendégek forgási ideje elég gyors, inkább gyorséttermekhez hasonló a legtöbb hely és elég pici (a bérleti díj meg gigantikus – az ingatlanárak az otthoni tízszerese(!)).

A kajálás után elmentünk Tracy műhelyébe mert volt aznapra néhány rendelése amit még be kellett fejeznie. Nagyon jól fel van szerelve a mini cukrászüzem és amik ott készülnek, azok olyan minőségi desszertek, amivel itthon nem sok helyen lehet találkozni. Érdekesség, hogy egy kb. 50 emeletes felhőkarcoló 40. emelete körül van a műhely, de itt amúgy is tipikus az, hogy nagyon magasak a házak és nem csak az irodák, hanem a lakó- és ipari ingatlanok is.

Később bementünk a városba kicsit mászkálni az egyik must-visit helyre, amit Tsim Sha Tsui-nak hívnak. Úgy kell elképzelni ezt a helyet hogy tele van boltokkal, street food kajálós helyekkel és óriási a tumultus nagyjából folyamatosan késő éjszakáig. Mi egy tésztás-dobozos helyen ettünk, állítólag nem rég nyílt de közismerten jó hely. A közismertség itt abból adódik, hogy az éttermek intenzíven reklámoznak a tv-ben, különböző műsorokban jelennek meg csak hogy mindenki számára ismertté váljanak. Illetve még egy érdekes dolog, itt HK-ban nagyon dívik a bloggerkedés, vannak elismert food-bloggerek és az éttermek keresik is ezeket a bloggereket és elhívják őket hogy kóstolják meg náluk a kínálatot és írjanak róluk a blogjaikon, merthogy sokan olvassák a blogokat és adnak is a blogírók véleményére.

Ami számomra egyértelművé vált, hogy HK nem is szól másról, mint vásárlásról és kajálásról. Kínából nagyon sokan járnak ide vásárolni, szerintem rengeteg olyan termék van, ami HK-ba megvehető de Kínában nem jutnak hozzá. Erről csomó érdekes sztorit hallottam, melyek közül most csak egyet ragadok ki. A legújabb iPhone telefonok megjelenése idején az Apple Store előtt óriási sorok állnak olyankor (HK-ban amúgy is tipikus a sorbanállás, a buszok megállóiban is rendezett sorban várják a helyiek a járatot). Az van ugyanis, hogy Kínában csak jóval később lehet megvenni a telefont viszont sok gazdag kínai (itt kínai alatt a Mainland China értendő) az eredeti árnál jóval többet is hajlandó fizetni csak azért, hogy minél hamarabb hozzájusson a termékhez. A leleményes hong kong-i vagy maga bérel fel embereket hogy álljon be az Apple Store elé és szerezzen meg néhány példányt, vagy a boltból kijövő vásárlótól veszi meg a gépet az eredeti árnál jóval többet kínálva. Teszi ezt azért, mert ő már jó előre eladta azokat a darabokat kínai vevőknek, ráadásul a kínaiak még előleget is hajlandóak fizetni így maga a biznisz tulajdonképpen kockázat mentes a hong kong-i kereskedő számára.

Visszatérve Tsim Sha Tsui-hoz és HK-hoz, tényleg lenyűgöző a forgatag, HK számomra egy olyan város benyomását keltette, ahol sosincs megállás, az emberek folyamatosan a városban vannak, eljárnak kajálni, a plázában vagy a bevásárló utcákban vannak késő éjszakáig (sose ülnek otthon). Olyan mint egy nyári tengerparti város, a páratartalom elég magas és viszonylag sokáig van meleg. Ha viszont tél van, akkor a magas páratartalom pont hogy az ellenkező hatást kelti, tehát annak ellenére nagyon hidegnek tűnik, hogy nem nagyon megy 0°C alá a hőmérséklet de nyirkos hideg van és folyton vizesnek érzed a bőröd a ruha alatt (állítólag).

Mivel az ország (vagy város…) brit gyarmat volt, a bal oldali vezetésen és jobb oldali vezetőülésen nem kell meglepődni, illetve Tracy szerint a város nagy része eléggé hasonlít Londonra (a double decker buszok mindenképp erre utalnak, illetve van egy Soho nevű városrész is).

A központban a lakások nagyon drágák (magyar áraknak a 10-szerese), ezért tipikusan a lakások a központban nagyon picik (de ugyanúgy az üzlethelységek és kajálós helyek is). Tipikusan 15-20 nm egy lakás a belvárosban, ami számomra megdöbbentő. Vannak viszont állami lakások, amit bizonyos fizetési szint alatt igényelhetsz és alacsonyabb bérleti díjért használhatsz. Ezzel viszont az a helyzet, hogy amennyiben a fizetésed az államilag meghatározott limitszint fölé emelkedik, akkor már nem leszel jogosult a használatra.

Sokszor van olyan is, hogy amikor megigényli az emberünk, akkor még jogosult, viszont van hogy sokat kell várni hogy jusson neki lakás, és esélyes hogy addigra megemelkedik a fizetése és mégse kapja meg a helyet. Állítólag van olyan, hogy csak emiatt alacsonyabb fizetésű munkára vált valaki, hogy végül megkapja az állami lakásban lakhatás jogát… Ez tényleg azt mutatja, hogy annyira drága a lakhatás, hogy nem éri meg picivel a meghatározott limitszint fölé emelkedő fizetésért feláldozni az állami lakás lehetőségét...

Egyelőre ennyi HK-ról, most megyek és körülnézek Szingapúrban. Már tegnap megérkeztem és Sipivel kicsit mászkáltunk is a városban, voltunk a helyi kínai negyedben ahol cukornádlét kóstoltam illetve egy tipikus helyi street fodd-ot, a „frog porridge”-ot (kb. béka ragunak lehet fordítani) is kipróbáltuk.

Pár kép mindenféle logika nélkül (ezen kívül sokat tettem fel még facebookra is):