Ezen a blogon már úgyis annyi téma szerepelt, úgyhogy simán beleillik a tematikamentes sor folytatásába a hétvégi félmaratonom története. Legfőképp magamnak írom, hogy tanuljak belőle és ne felejtsem el a vasárnapi futás legfontosabb konklúzióit, de talán másokat is érdekelhet.
Vasárnap volt a sokadik Vivicittá (Városvédő futás ~ fyi, ez a futóverseny eredetére utaló elnevezés) félmaraton, amire már idejekorán neveztem valamikor február elején. Ez egyrészt azért jó, mert így idő közben nem lesz visszaút, másrészt a felkészülést is sokkal tudatosabban lehet csinálni.
Amúgy csak a rend kedvéért, ez volt az első hivatalos félmaratonom, bár egyszer már nem-hivatalosan lefutottam egyben 4 szigetkört. Ezen kívül tavaly nyáron ráálltam a dupla szigetkörökre, ami már mindenfajta megerőltetés nélkül megy, úgyhogy igazából nem éreztem óriási kihívásnak a felkészülést. Tulajdonképpen heti egyszer futottam vasárnaponként, és a leghosszabb futásom két hétvégével a verseny előtt volt egy tripla szigetkörös edzés.
Ezen kívül egy ideje ráálltam a crossfit/crosstraining edzésekre, heti háromszor járok és ennek szerintem óriási szerepe volt abban, amit végül elértem.
A versenyre az volt a cél, hogy 5 perces kilométereket teljesítve 1 óra 45 perc körüli időt érjek el. Tekintettel arra, hogy a felkészülés során ennél átlagosan lassabb tempóban mentem, az nagy kérdés volt, hogy 21 km-en keresztül hogy tudom 5 perc alá szorítani a tempót.
A taktika az volt, hogy ennél a tempónál kicsit lassabban kezdek, felveszek egy normál ütemet és ezt fogom fokozni, majd a végén hajrázok, hogy meglegyen a cél. Ehhez képest (szokás szerint) nem bírtam "lassan" kezdeni és bár az első két km-nél még 5 percen kívül voltam, folyamatosan javultam és a harmadik km-nél már 15 percen belül jártam (vagyis az átlagom 5 perc alá javult). Innentől kezdve folyamatosan figyeltem, hogy minden következő "kilométerkőnél" maradjon az átlagom 5-ön belül. A budai rakparton ment az út, sütött a nap de még nem volt zavaró, erősnek éreztem magam úgyhogy kicsit növeltem a tempót. A tizedik km-nél 30 másodperccel jártam az 50 perces szint alatt.
Az első két frissítőállomásnál nem ittam még semmit, egyrészt nem akartam lassítani, másrészt edzések alatt se álltam meg inni, úgyhogy ehhez hozzá voltam szokva (ez talán hiba volt, így utólag visszagondolva, mert nem akkor kell inni, amikor már szomjas vagy, hanem hamarabb). A Lágymányosi hídnál fordultunk vissza a felső rakpartra és a Szabadság hídon jöttünk át Pestre. A következő frissítő állomáson már ittam egy-két korty izotóniás italt és vizet is, ez így volt tervezve. Közben a tempóm 5 perc körül volt, tartottam a korábban megszerzett 30 másodperces előnyt.
A pesti oldalon a Parlament előtt jöttünk fel és kanyarogtunk kicsit az utcákban. Ekkor jártunk 14-15 km-nél és itt már éreztem, hogy kicsit fáradok (ez árnyékosabb rész volt, ami annyira nem tetszett). Ennek ellenére volt egy pont, ahol valamiért úgy éreztem kicsivel 14 km után, hogy tudok fokozni a tempón.
Nagyjából 15-16 km környékén (ekkor már erősebb tempóban mentem) ért utol a Gábor (ő nálam is erősebb tempón volt). Ez nem a legjobbkor jött, mert épp nemrég növeltem a sebességem és így nehezen ment még egy fokozattal feljebb kapcsolni és átvenni az ő tempóját, de nem akartam lemaradni, így tovább erősítettem (bár hozzáteszem, ezt korainak tartottam még 5 km-rel a cél előtt).
A Gáborral mentem a következő 1-2 km-en, 17,5 km-nél egyszerre haladtunk át, aztán nagyjából a 18. kilométerkőnél nem bírtam tovább és kicsit lassítottam. Már kezdtem besavasodni, combhajlítóban és fenékben éreztem, hogy nem tudok már nagyon robbantani (lehet amúgy szombaton nem kellett volna letolni azt a crossfit edzést, vagy legalábbis a guggolás részét).
A végén a szigeten azért még becsületből próbáltam hajrázni, de azzal már csak pár másodpercet nyerhettem. Végül 1 óra 43 perc 43 másodperces idővel bőven az 1:45-ös legoptimistább célomat is túlteljesítettem, így összességében bőven elégedett vagyok. A tanulságokat le kell vonni (ie. fontos a stratégia, fel kell építeni a futást és lassabban kell kezdeni) és a június 15-i K&H félmaratonon újra 1:45 alá kell menni.
Azt a következtetést viszont szintén le kell vonni (amellett, hogy a lassabb kezdés fontos!), hogy kell folyadékot és ásványi anyagot pótolni a futás közben, mert a végére nagyon eléheztem (pedig ilyet még nem tapasztaltam még talán a Balatonátúszások után sem). Talán ezt volt az oka, hogy a végén nem tudtam már sebességet növelni normálisan.
A szőlőcukor macerás és a banán is túl körülményes, tehát a K&H félmaratonon lehet meg kellene próbálkozni valami zselével. Azt ki kell majd tapasztalnom edzések alatt, hogy hogyan reagálok a futás közbeni tápanyag bevitelre mert van aki azt mondja, hogy csak rövid távon segít kb. 2-3 km erejéig (ez nyilván igaz lehet, mert tulajdonképpen gyorsan felszívódó cukorról van szó). Hogy utána mi történik, na azt nem tudom :D
Van amúgy egy ún. félmaraton mánia, minden évszakban meg kell csinálni egy félmaratont. Erről csak most hallottam, de annyira magával ragadó egy ilyen tömegsport verseny, hogy rögtön a verseny után pár órával eldöntöttem, hogy ezt idén megcsinálom. :-)
