Shanghai – Ismerkedés a kultúrával és némi gasztronómia

Shanghait gasztro szemszögből nem sikerült igazán jól megismernem, mert az előző bejegyzésben leírt nehézségekkel való küzdelem felemésztette az összes energiámat J Najó, azért mégse teljesen igaz ez, de tény, hogy a „Kínai gasztronómia megismerése” pontot nem sikerült maradéktalanul kipipálni a listámon. Ettem viszont Ramen levest (Japán is Ázsia, vagy mi ;-) )

Volt azért néhány érdekesség… amiket nem próbáltam ki, de cserébe lefotóztam őket;-), illetve volt egy két dolog, amit kipipáltam a listámról. Ilyen volt például az az egg tart (vagy egg custard tart), ami egy vaníliás pudingos/sodós töltelékkel készülő pite. Ez egy tipikus hong kong-i édesség (bár a recept állítólag Portugáliából származik), amit Kínában is nagyon sok helyen készítenek. Akkor jó, ha a közepe zselészerűen remegős, a külső vajas tészta pedig omlós de nem annyira, hogy szétporladjon evés közben. HK-ban sok helyen lehetett kapni ilyet az utcán, itt pedig egy pékség szerű helyen találtam rá és nagyon jó hogy megkóstoltam. Ilyet akarok itthonra is (nem ez az első ilyen érzésem)!

Ettem igazi helyi jiaozi-t is, ami egy kifli (vagy félhold) alakú dumpling (amit magyarul gombócnak fordítanak, de semmi köze a magyar nyelven gombócnak nevezett dologhoz, inkább a raviolihoz hasonlítanám). Általában darált sertéshússal és zöldségekkel (reszelt hagyma, káposzta, talán van ahol répa is van benne) töltenek és így főzik ki, majd kicsit meg is pirítják. Általában szójaszósszal és csípős (esetleg ecetes) chili szósszal tálalják. Ebből nagyon sokat meg lehet enni, imádni való kaja és tényleg igaza volt Tracy-nek amikor még HK-ban azt mondta hogy ezt mindenképp kóstoljam majd meg Shanghaiban (amúgy már HK-ban is nagyon jónak tartottam). Igazából nem hinném hogy jobb volt a shanghai-i verziós, mindkettő nagyon ott volt! J

Van még egy dumpling, ami már sokkal jobban hasonlít a mi általunk gombócnak nevezett ételhez, sőt még inkább az echte dampfnudelhez (azaz gőzgombóchoz). Már érkezésem utáni nap kinéztem a szállásomhoz közel egy kis utcai árust, ahol halomra álltak egymás hegyén-hátán a HK-ból már jól ismert bambusz párolókosarak. A kínálatban volt több féle töltelékkel, darált hússal, zöldséggel, hallal és az elmaradhatatlan fekete szezámos és vörösbabos verziók sem hiányoztak. Az utóbbi kettőt kóstoltam meg első teljes shanghai-i napom reggelén és kipróbáltam mellé még egy dinnye shaket, csak hogy legyen valami érdekesség is. Elég furán nézett rám az eladó, úgyhogy lehet hogy ez nem is annyira tipikus dolog itt, de valamiért úgy éreztem, hogy most nem a tipikus mangó shaket kellene inni.

A szállásom a Jing’an Temple közelében volt, ami egy buddhista templom és az egész kerületet erről nevezték el. Ide végül nem mentem be, de cserébe két másik templomot megnéztem belülről, a City God Temple-t és a Jade Buddha Temple-t (de minderről majd csak a maga idejében…).

Nyilván google hiányában ezekre nem tudtam rá-googlezni, így mindenféle logika és tervezés nélkül oda mentem be ahol éppen kedvem tartotta. Ezt mondjuk picit sajnálom, mert mint kiderült, a Jing’an templében van egy 3,8 méteres ülő jade Buddha szobor (utólag rá-googliztam), ami elvileg a legnagyobb a maga kategóriájában egész Kínában.

Fekvő buddha jade kőből

A másik buddhista templom, a Jade Buddha Temple arról híres, hogy ott konkrétan szerzetesek is élnek. Volt itt is ülő Buddha szobor amit még az egyik szerzetes hozott ide Burmából (also known as Myanmar) és fehér jade kőből faragták. Itt valamiért nem lehetett fotózni és külön belépőt kellett fizetni hogy megnézhesd, de tényleg szép volt, higgye el mindenki ;-) Amúgy neten találtam fotókat, szóval ennyit a tilalomról… Volt még ebben a templomban egy szintén fehér jadéból kifaragott fekvő Buddha is, illetve ezen kívül még egy csomó. Az itt élő szerzetesek amúgy teljes lelki nyugalomban, senkitől sem zavartatva magukat mindennapi életüket tengették, épp valami szertartást vezényeltek (simán lehet hogy valami temetés volt, vagy valamiféle megemlékezés, úgyhogy csak nagyon visszafogottam kattintottam a képeket).

Amúgy a kínaiak úgy tisztelegnek, hogy a hatalmas égő tűzrakásokban füstölőket gyújtanak (egyszerre egy nagy halommal) és azzal hajolgatnak mindenfelé.

Voltam a Shanghai Múzeumban is, ami tulajdonképpen egy általános múzeum festészettel, szobrokkal, érmékkel, néprajzi dolgokkal, stb., de úgy voltam vele hogy itt érdemes lehet egy ilyen helyet megnézni (nameg elég szar idő is volt, úgyhogy easy call volt, nem töprengtem sokat). Nem időztem sokat, nagyjából 2 óra alatt végigmentem, a porcelánok elég szépek voltak, meg a festmények között is volt érdekes, és az elmaradhatatlan ülő buddhák (amúgy ezek az ülő buddhák egész jól néznek ki, úgyhogy be is fogok szerezni egyet az új lakásba).

Shanghai Museum

Amit viszont nem fotóztam le, de lépten-nyomon belefut az ember az utcán, a boltokban, az éttermekben, a kávézókban, a lakásokban, szóval mindenhol, az egy elég gagyi kinézetű integető macska. Ez állítólag a pénz és a gazdagság jelképe. Szerintem ultra gagyi kreáció, olyan mint egy félkarú rabló J

A három gigász (+1)

Visszatérve az értelmes dolgokhoz, mindenképp érdemes megnézni ezeket a dolgokat is és kicsit elmélyedni a helyi kultúrában, Shanghai igazi gyöngyszeme mégiscsak a pénzügyi központ tele felhőkarcolókkal. Nem csak irodaházak vannak itt, hanem bevásárló központok és szállodák is. Az egyik legérdekesebb épület a sörnyitóra hasonlító Shanghai World Financial Center (SWFC). Ennek az épületnek az az érdekessége, hogy a világ második legmagasabban lévő hotele található benne a 79. és a 93. szintek között, a Park Hyatt Shanghai (a legmagasabb egyébként a HK-i The Ritz-Carlton, ami az International Commerce Centre 102. és 118. emelete között található). Úgy volt hogy felmegyek a hotel bárjába hogy onnan csodáljam meg Shanghait madártávlatból, de annyira nagy volt a köd (nem látszott az épület teteje), hogy letettem erről a szándékomról.

"köd"

Itt van még ennek az épületnek a közvetlen szomszédságában két másik hatalmas felhőkarcoló, a Jin Mao Tower (including Grand Hyatt Shanghai Hotel), illetve a három közül a legmagasabb és egyben a dubai-i Burj Khalifa után a világon a második legmagasabb épület, a Shanghai Tower. Ez utóbbi úgy néz ki, mint amikor a spagettit főzés előtt megcsavarod hogy aztán a forrásban lévő vízbe érve szépen szétterüljön a fazékban.

A Shanghai Tower azért a távolból is hatalmas

És itt van persze a Pearlt TV Tower, ami szerintem az igazi landmark épület Shanghai-ban. A folyó túlpartjáról (metróval lehet átjutni, mert híd nincs), az ún. Bund-ról tárul elénk lélegzetelállító látvány. Ez tényleg azt az érzetet kelti az emberben, hogy egy csúcsmodern nyugati metropoliszban jár az ember. Aztán elég betévedni egy közeli hutongba (nagyon vékony kis utcák, nyolckerhez hasonlító közegben) és kiderül az igazság, Shanghai kettőssége.

hutong

Az Old Town-t úgy kell elképzelni, mint egy olyan városrész, ami igazából egy hatalmas piac. Tele van kis boltokkal (eléggé turistákra szabott kínálattal), valamint street food-dal és tipikus kínai motívumokkal felvértezett épületekkel. Nekem a hely hangulata nagyon tetszett, akár egy fél napot el lehet ott tölteni (itt volt amúgy a City God Temple is).

És akkor komment nélkül még néhány fotó a végére (picit hosszú lett, de már be akartam fejezni Shanghai-t hogy jöhessen Szöul - na az nagyon király hely :-).

Valami nem stimmel a színekkel ?!

Shanghai – Kultúr-sokk

Előjáróban annyit, hogy amikor elkezdtem ezt a bejegyzést írni még Shanghaiban voltam. Annyira határozott vélemény alakult ki bennem, hogy nem akartam egy percet sem halogatni az egészet, ezért egy fárasztó, múzeumlátogatással (!) és egész napos mászkálással telt nap után késő este még nekiálltam megírni a bejegyzést. Azóta persze ahogy szokott lenni az idő megszépítette az emlékeket és a mobilomon is a Shanghai pénzügyi központ és a landmark Pearl Tower látképe szerepel háttérképként… De ennek ellenére még mindig vallom hogy a négy állomás közül ez volt a szívemnek legkevésbé kedves helyszín és nem tudom mi kéne ahhoz, hogy itt tudjak élni. Nem értem hogy európaiként hogy lehet elviselni az ottani viszonyokat…bár valószínűleg csak idő kérdése.

Na és akkor innen az eredeti írás következik:

Shanghai volt az első olyan hely, ahol teljesen magamra voltam utalva (és mint később kiderült, itt jött volna legjobban egy helyi ember nyelv- és helyismerete). Többen javasolták, hogy ha már egyszer elutazom Ázsiába és azon belül is megyek több helyre, akkor Kínát nem érdemes kihagyni és ha csak egy városba megyek akkor leginkább Shanghai-t érdemes megnézni (nem pedig Pekinget).

Először gyorsan leszögezném, hogy a szállásom egy nagyon jó helyen volt, a reptérről a shuttle bus szinte pont odáig vitt (pár perc gyaloglás Shanghai-on belül szinte semmi, volt olyan hogy egy gyalogátkelőn majdnem 45 másodperc alatt értem át az egyik oldalról a másikra), illetve az is szerencsés volt, hogy a 2-es metro vonalától is pár percre voltam (szerintem ez a legfontosabb metro egy turista számára, mert ezzel könnyen el lehet jutni a People’s Square-re, a The Bund-ra ami tulajdonképpen a folyópart ahonnan a szintén ezzel a metroval elérhető pénzügyi központ és a Pearl TV Tower pazar látványa tárul elénk).

A szállás rendhagyó módon nem egy szállodában volt, hanem egy apartmant béreltem relatíve nagyon korrekt áron. A helységben volt egy mini konyha és egy fürdőszoba, valamint egy francia ágy és még egy további kanapé is. Nem viccelek, szerintem nagyobb volt ez a szállásom mint egy átlagos lakás Hong Kong belvárosában.

Viszont ennyit az eddigi pozitívumokról és akkor jöjjön az érme másik oldala:

1) A kínaiak magyar kifejezéssel élve iszonyat nagy tirpákok, nyilván a kultúrájuk része de ez számomra akkor is kiábrándító. Egyrészt már az utcán tapasztalni, hogy itt nincs előzékenység, udvariaskodás, van viszont lökdösődés, vállal simán nekimennek nők és férfiak is bárkinek (mondjuk ehhez könnyen hozzá lehet szokni, a végén már én is teljes nyugalommal leütköztem bárkit… végül is jobb aszimilálódni mint különcködni, nem? J). A metro-ban sem az van, hogy előbb leszállnak a leszállók utána meg jönnek a felszállók. Itt ez nem így megy. A felszállók már lesben állnak és egy zsúfoltabb megállónál bizony küzdeni kell azért, hogy a befelé áramló tömeggel szemben kijuss a metro kocsiból. Simán lehet, hogy ha nem jól helyezkedsz, akkor bizony fent maradsz.

2) Alig beszél valaki angolul, illetve helyesebb úgy, hogy szinte nem beszél senki angolul. Leírásokban már korábban is olvastam ezzel kapcsolatos negatív tapasztalatokról, de azért azt hittem hogy a valóság nem lesz annyira rossz mint ahogy sokan leírják. De egy fenét, sokkal rosszabb! Úgy kell elképzelni, hogy ittlétem alatt az utcán, a kávézókban, az éttermekben, a metroban az információs pultnál, a turistalátványosságoknál, sehol nem beszéltem senkivel normálisan angolul, mert még alap szinten sem beszélnek. Egy-két emberke volt, aki mondta, hogy nem beszél angolul, de azok a beszélgetések is kimerültek annyiban, hogy konstatálta hogy angolul szólok hozzá és annyit tudott válaszolni, hogy „Bocs de én nem beszélek angolul”. Abban nagyjából biztos vagyok, hogy fogalma sem volt mit kérdeztem tőle, szerintem beszélhettem volna magyarul is és akkor is azt válaszolta volna hogy nem beszél angolul. (A metroban azért bemondják a megállókat angolul, és a legfőbb utak nevei is ki vannak írva angolul, hallelujah!… viszont ha megkérdezel valakit hogy hol van az XYZ utca, akkor jobb ha van nálad fordító, mert latin betűkkel leírva már nem tudja miről beszélsz…) Amúgy az utcák azért ki vannak írva angolul is, de elég kaotikusak a jelölések, úgyhogy nem könnyű eldönteni, hogy melyik út melyik (a kis utcák meg ki sincsenek írva).

3) Nincs facebook és nincs google, tehát nem működik a googlemaps sem, ami nekem nagyon megnehezítette a dolgomat. Ráadásul letöltöttem a Tripadvisor mobilos alkalmazását, de ott is mandarin nyelven voltak az utcák, ezért az se sokat segített (bár az nagyon hasznos volt, hogy gps segítségével a térképen folyamatosan nyomon tudtam követni, hogy hol járok éppen).

4) Alig van kiírva valami emberi nyelven, a kaják csak néhány helyen, ha meg ráböksz valamire és megkérdezed hogy mi az, akkor úgyse értik és nem is beszélnek angolul úgyhogy esélyed sincs…

5) A közlekedés számomra egy megfejthetetlen misztikum. Namost vannak a kereszteződések közlekedési lámpákkal. Már-már azt hinné az ember, hogy tudja mire számítson. Viszont arra nem vagy felkészülve, hogy amikor a gyalogosnak zöld van és az autóknak nyilvánvalóan piros, attól még a szélső sávból kanyaradó autó mehet attól függetlenül, hogy keresztezi a gyalogos útját. És itt szintén érvényesül az a szabály, hogy az erősebb győz ezért az autók általában nem állnak meg ha gyalogost látnak hanem átsuhannak előtted (nyilván az a szokás, hogy a gyalogos nem lép be elé).

 A másik fura szituáció amikor egy kétszer három sávos úton zöldet kapnak az autók de látod, hogy néhány kocsi keresztbe akar kanyarodni a szembe jövő forgalom útját keresztezve. Ez itt simán megy, megvárják míg nem nagyon jön már szemből (lásd a traktort) és áthúznak.

Vannak továbbá ezek az elektromos motorbiciklik, amelyek hang nélkül (és legtöbbször világítás nélkül) mennek akár járdán, akár az úton. Egyrészt rengeteg van belőlük (olyan ez mint Amszterdamban a bicikli), másrészt pedig tényleg nem hallod hogy jön mögötted, éjszaka meg nem is látod… kész káosz!

És még néhány furcsaság:

Ami nagyon érdekes volt, hogy a metroban minden állomáson átvilágítják a táskákat. Közben beugrott  hogy ez valószínűleg egy újdonság, mert mintha nemrég lett volna valami robbantás egy kínai metroban (de ezt nem tudom biztosan).

A másik dolog, hogy Shanghaiban is híresen magas a légszennyezés szintje. Nem tudom, hogy emiatt nem láttam az óriási felhőkarcolók tetejét vagy csak az őszi időjárással nem volt szerencsém, mindenesetre az azért árulkodó, hogy itt Shanghaiban nagyon sok ember jár maszkban az utcán.

Innentől megint vissza a jelenbe és a következő bejegyzést már itthonról írom, még mindig Shanghairól, majd pedig jön a végállomás, Szöul.

Itt a traktor a legerősebb, ő diktálja a szabályokat :-)

Szemétszállítás...

Szingapúr - Trópusi nyár a mintaállamban

Szingapúrba eredetileg is este negyed 7 körül érkeztem volna és még picit késett is a gép, így már nagyjából este 7 óra lehetett mire kiértem a Changi reptér 1-es termináljából. A reptérről annyit kell tudni, hogy óriási, három terminálja van és idén is a világ legjobb repterének választották már sokadszorra (Utazásom során a legjobb négy reptér közül hármat is volt szerencsém élőben megtapasztalni, a Changi az 1., a szöuli Incheon a 2., míg a Hong Kong International a 4. legjobb reptér lett a 2014-es listán. Ugyanezen a szavazáson budapest-i Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér a legtöbbet fejlődött repterek listáján az 5. lett idén).

A szingapúriak repülés terén sokat adnak a minőségre, náluk van például az hogy a Singapore Airlines köztudottan csak modell kinézetű hölgyeket alkalmaz légiutas kísérőnek. Én sajnos odafelé egy helyi fapadossal a JetStar-ral utaztam, Shangaiba menet pedig a China Eastern Airlines-szal, de majd talán legközelebb. Épp a napokban olvastam egy cikket arról, hogy az ázsiai légitársaságoknál egyre nagyobb a verseny és már a közel keleti cégek is beleszólnak ebbe a versenybe és egyre több luxus szolgáltatást nyújtanak a business class utasoknak és már az economy class-on is.

A reptérről taxival mentem a szállásomig, egy volt középsulis osztálytársamnál laktam, aki kint dolgozik. A taxik szinte a terminál ajtajában veszik fel az utasokat, nagyon jól szervezett a rendszer, kb. 3-4 percet vártam amíg az előttem állók kaptak taxit aztán jött egy értem is. Így viszont nem voltam még annyit szabad levegőn hogy megtapasztalhassam a szingapúri hőséget és az iszonyatosan magas páratartalmat. A hőmérséklet nap közben eléri a 30°C-t sőt, viszont a páratartalom az brutális. Emiatt minden üzlet, minden ház, minden autó, minden tömegközlekedési eszköz egytől egyik légkondicionált. Anélkül tényleg képtelenség elviselni a helyi klímát, és nincs is sok különbség az év különböző szakaszaiban, mert itt tulajdonképpen nincsenek évszakok. Van egy kicsit esősebb időszak szeptember-október környékén, de az csak annyiban más, hogy többször van eső és eső után még durvább a pára. Az eső nagyon intenzív, viszont nem tart sokáig. Egyet nekem is volt szerencsém megtapasztalni, az kb. 1 órás volt de utána minden nagyon gyorsan felszáradt.

Első este bementünk a Chinatown-ba kajálni és rögtön bele is választottam a tipikus heyi streetfood legjavába. Van egy „satay” nevű kaja, ami tulajdonképpen nyárson sütött hús egy nagyon ízletes földimogyorós szósszal. A satay többféle lehet, de ha már volt választék, akkor nyilván nem a csirkét akartam megkóstolni, ezért bárányt és marhát ettem. A másik tipikus dolog itt az úgynevezett „porridge”, amit valahogy úgy lehet elképzelni, mint egy szószos húsos ragut zöldségekkel. Na ebből a békacombosat ettem, elég extrémnek hangzott de bébicsirkéből is lehetett akár, bár a húsa nem volt olyan omlós mint egy főtt jérce húsa. Kaja után lesétáltunk az öbölbe, ami Szingapúr egyik szimbóluma az oroszlánfejű vízköpővel illetve a másik nevezetességgel, a Marina Bay Sands Hotellel (és még temérdek felhőkarcolóval).

Első teljes napomon egy tipikus helyi reggelivel indítottunk (legalábbis Sipi haverom szerint ez tipikus, bár szerintem csak neki az, mert pont egy olyan kajálda van a lakása mellett, ahol kókuszjam-es (édeskés ízű kókuszvaj) toast-ot adnak lágyra főzött tojással. Apropó, Sipi egy nagyon baró helyen lakik, mint később szingapúri ismerőseimtől megtudtam, ez tipikusan egy gazdagabbak lakta környék (sok expat itt bérel lakást). A condomínium nagyon jól felszerelt, van saját medence, konditerem és teniszpálya, a portaszolgálat pedig alap és természetesen maguk a lakások is nagyon modernek (nyilván mindegyik lakás és mindegyik hálószoba klímás, mert anélkül kibírhatatlanul meleg van).

A nap hátralévő részében bementem a városba, bejártam az indiai negyedet (Little India), amit jól jellemez hogy tele van boltokkal, ahol kb. minden lehet kapni a mobiloktól kezdve a ruhákon át az édességekig és így tovább… Ami viszont fura, hogy ha megállsz nézelődni, nem jönnek oda az eladók hogy rögtön megpróbáljanak valamit rádtukmálni… Szingapúr árszínvonaláról azt el kell mondani, hogy magyar pénztárcához mérve nem egy olcsó hely, viszont az indiaiaktól egész korrekt áron lehet vásárolni. A mászkálás előtt vettem még egy kókuszt (csak mert iszonyat jól fest ahogy abból isznak a helyiek), viszont maga a kókuszvíz annyira nem varázsolt el… Kajálni nem kajáltam egyrészt mert még korán volt, másrészt mert este egy másik magyar ismerősömmel együtt a Tripadvisor által nagyon jónak minősített indiai helyre mentünk vacsorázni.

A következő utam a kínai negyedbe (Chinatown) vezetett. Amúgy azt még tudni kell, hogy az araboknak is van itt valami külön negyedük, bár az leginkább csak egy utca. Szingapúrban elég sok különböző náció van, a négy legnagyobb etnikum a malájok, indiaiak, kínaiak és arabok. Ezeknek a vallásuk is mind különböző, úgyhogy tényleg elég vegyes a helyi népesség. Kicsit több mint 5 millióan vannak és abból mindössze 2 millió szingapúri (vagyis tulajdonképpen maláj).

A kínai negyed felépítésében kicsit más mint a Little India, de tulajdonképpen ugyanarról szól, árusok és kajáldák egymás hegyén hátán, gasztro-paradicsom ez a hely. Na itt ettem a hong kongi ismerősöm által javasolt Char Kay Teow nevű tésztás ételből, amiben valami rák meg kagyló van, illetve a bácsi aki készítette még valami tepertő szerű cuccot is adott, mondta hogy kóstoljam meg és nem is volt rossz, de fogadni mernék hogy nem az a hagyományos kacsa/libaháj volt, amit otthon is ismerünk.

Ittam még egy papaya shake-et, ami semmi extra, de jól nézett ki, illetve mielőtt visszaindultam volna a szállásra vettem egyet a tipikus helyi sütikből (amit én kóstoltam, Morso Lotus Bean Pastry-nak hívták és az állaga olyan volt mint nálunk egy puszedli, szóval elég masszív volt de az íze teljesen rendben volt). Ezek úgy néznek ki, mint egy pogácsa, viszont a legtöbb édes és van benne valami töltelék (általában ananász, vagy például durian, az utóbbi egy nagyon fura ízű és nagyon intenzív szagú gyümölcs, olyannyira intenzív, hogy tömegközlekedésre tilos vele felszállni és komoly pénzbüntetéssel jár ha mégis megteszed).

Szingapúrban amúgy olyan nagyon sok tipikus látványosság nincsen, úgyhogy elmentem még a botanikus kertbe. Alapvetően jól rendben van tartva a hely és ha Szingapúrban laknék akkor biztos sok időt töltenék itt mert nagyon jó kis helynek tűnt az ott töltött pár órás mászkálás alapján, még egy esküvői fotózásba is belefutottam ráadásul tudtam fotózni valami gyíkfélét is, úgyhogy megérte megnézni. Egy dolog ami kibírhatatlan volt, az pedig a szokásos hőség, szerintem ehhez itt nem lehet hozzászokni és amúgy én szeretem is a trópusi meleget… néhány hónapig jó is az nyáron, de egész évben nagyon durva lehet. Na mindegy, ennek ellenére még délután a Marina Bay Sands (mostantól MBS-ként utalok rá, mert nagyon hosszú leírni) mögötti Gardens by the Bay-t is megnéztem, ami még a botanikus kertnél is jobban tetszett (itt találkoztam amúgy futókkal is, úgyhogy ez lehet a helyi Margitsziget).

Vicces volt amúgy a botanikus kert, ugyanis ott találkoztam random magyarokkal, illetve a másik furcsa dolog az volt, hogy egyenruhás diáklányok csináltak velem egy pár perces video interjút. A látogatók visszajelzései alapján állítólag a kert fejlesztését fogják megvalósítani. Csak az interjú után jutott eszembe, hogy meg kellett volna kérdeznem tőlük, hogy tudnak-e valamit Magyarországról… amúgy itt a tanulás nagyon fontos, a rend és fegyelem része hogy a diákok nagyon komolyan veszik a sulit (amúgy ez Hong Kong-ban is feltűnt a tüntetés helyszínén tanuló diákokat látva).

Utolsó estémen találkoztam a European Business School-ról ismert helyi barátaimmal, elmentünk a Clarke Quay-re, ami a helyi szórakozó negyed tele éttermekkel és bárokkal. Először beültünk egy bárba és csak utána mentünk át kajálni, viszont úgy elszaladt az idő hogy annál az étteremnél amit kéneztek számomra  már óriási sor állt és inkább átmentünk a Newton-ra, ahol sok kajálós bódé kínálja a különböző helyi ételeket. Rájuk bíztam magam és sokféle érdekes kaját kipróbálhattam. Sipi is mondta már hogy itt nagyon megy az oyster omlette (osztrigás rántotta), illetve furcsa módon ők helyi kajának mondják a BBQ chicken wings-et (csirkeszárnyak…ez tuti egy amerikai kaja, de mindegy). Ezen kívül még garnélás sült rizst és valami tengeri cuccos páccal készített halat ettünk, nekem a garnélás rizs volt az abszolút nyerő. Valami édes vízszerű italt ittam mellé, amiben fehér színű bogyós gyümölcs volt (picit hasonlít a lichi-hez), illetve desszertnek ettünk jégkását, ami különböző színű szirupokkal volt leöntve illetve gyümölcsök és többféle zselé meg vörös bab volt alatta. Ez tök jó zárás volt és mesélték is hogy a nagyon fűszeres főételek után előszeretettel fogyasztanak ilyet a helyiek.

A nap zárásaként és szingapúri utam záró akkordjaként felmentünk Sipivel a MBS tetején lévő bárba, a KuDeTa-ba. Van itt egy étterem és egy szórakozóhely is, mi végül az étterembe mentünk mert oda várt kisebb sor. Persze megpróbáltunk bejutni a szórakozóhelyre fent a kilencven valahanyadik emeleten, de komoly ellenőrzés volt így ez nem működött. Viszont helyette csináltunk pár nagyon jó képet és bementünk a bárba, ahol nagyon jó zenét csinált élőben egy dj (deep house, nagyon lightos, pont amit szeretek) és sokkal jobban szólt mint a szórakozóhelyről átszűrődő populárisabb dance music.

Sipi tanácsára megkóstoltam a Szingapúrban kitalált Singapore Swing koktélt, ami egy gin alapú, alapvetően több gyümölcslével és likőrrel készült lilás színű ital. Nem volt rossz, sőt! Állítólag a közelben van az a bár, ahol eredetileg kitalálták és még most is üzemel, turisták tömegeinek kedvelt desztinációja. Hajnali 1-2 között fogtunk egy taxit, mert én másnap fél 7 körül indultam a reptérre és azért valamennyit aludni is szerettem volna a shanghai-i  5 és fél órás út előtt.

A történeti hűség kedvéért még annyi, hogy reggel a taxissal elég jól elbeszélgettem a reptérre vezető kb. 50 perces út során. Teljesen értelmes srác volt (nem mint a másik mongúz, aki befelé hozott és alig találta oda a Sipi lakásához).

Kiderült, hogy itt a helyiek jogosultak állami lakásra amennyiben összeházasodnak (az ismerősöm épp mesélte, hogy ők a barátjával pont nemrég igényelték, állítólag egy most még nem is épülő, de a város egy egész jó helyén lévő lakást fognak megvásárolni és nagyjából 3 év múlva költözhetnek be… addigra persze össze kell házasodniuk, szóval itt az állami lakásért való folyamodás tulajdonképpen egy előrehozott lánykérés J ). A taxis azt is elmondta, hogy a gazdagabbak és az expatok a condominiumokban (mint pl. a Sipi is), míg a helyiek az állami lakásokban laknak. Mutatott is útközben párat és valóban már külsőre látszik eltérés a kettő között. A taxisok egyébként állami autókat vezetnek, nem a sajátjukat mint otthon, két műszakban egy társukkal váltva dolgoznak és mint kiderült van egy nagyon jó taxi hívó applikáció, amin ha hívsz egy autót nyomon tudod követni hogy épp hol jár. Amúgy a taxis csóka tudta, hogy mi magyarok jók vagyunk vízilabdában, de azért azt is elárulta, hogy az Ázsai Játékokon a szingapúri csapat a legjobb… viszont nemrég játszottunk velük és „sok-null” lett az eredmény, úgyhogy van még hova fejlődniük.

Akartam a metróról is írni, mert az nagyon jól működik, sok metrovonaluk van illetve rengeteg busz is közlekedik (természetesen mindegyik public transport klímás). A metro nagyon jó és a tömegközlekedés megfizethető, kell venni egy kártyát amire pénzt kell feltölteni. Mindig ha belépsz a metróba illetve kilépésnél is használni kell a kártyát (autóbuszon is az van, hogy leszálláskor is ki kell pittyegni, mert így fogja tudni hogy pontosan mennyit utaztál és hogy mennyi pénzt kell levonni a kártyáról). Összességében én a két napon keresztül nagyjából 3200 forintért utaztam korlátlanul bármelyik eszközön, ami látva a helyi és otthoni árszínvonalak közti különbséget annyira nem is vészes.

Gotham City