Szöulba egy borzasztó hideg napon érkeztem, Hong Kong és Szingapúr
után különösen nagy váltás volt, bár Shanghaiban már megtapasztaltam az
éghajlatváltást, ott már olyasmi időjárás volt, mint ami itthon is jellemző
ősszel. Szöul viszont sokkal hidegebb volt, nagyjából 5 fok körül lehetett,
nekem viszont nem volt kabátom, úgyhogy kaptam egyet használatra az ottani
ismerősömtől.
A megérkezés se volt egyszerű, mert Shanghaiból minden
indoklás nélkül több mint 1 óra késéssel indultunk, már bent ültünk a gépben
amikor bemondták hogy a türelmünket kérik, de arról nem esett szó, hogy miért
kell várnunk. Meg is kérdeztem, hogy mi van, de nem mondtak semmit… Aztán a
kifutópályán araszolva látható volt, hogy feltorlódtak a repülők, de hogy miért
nem szállhattak fel az előttünk lévő gépek sem, az még mindig rejtély.
Szöulban ráadásul a bevándorlási hivatalnál is volt egy kis
fennforgás, ugyanis nem tudtam a srácoknak a címét akiknél a szállásom lett
volna (és a helyi telefonszámukat sem, ugyanis mindig neten keresztül tartottuk a kapcsolatot).
Sebaj, némi szervezkedés után végre kaptam olyan infókat, amik már a
bevándorlásiaknak is elegendőek voltak, így megkaptam a három hónapra szóló
ideiglenes vízumot. Nagyjából két óra késéssel be is léptem Dél-Koreába.
Az első éjjel annál a srácnál laktam – nevezzük őt Celestine-nek
-, aki még Németországban, Oestrich-Winkelben volt lakótársam 2010 őszén,
amikor a European Business School-on tanultam. Kis intermezzo: jó kis nemzetközi
csapat volt Oestrich-Winkelben, a lakásban Celestine-en és rajtam kívül egy
koreai lány és egy mexikói srác volt, illetve a házban az alsó szinten lévő apartmanban
két indiai srác lakott, a szomszédban meg még négyen.
Szóval első szöuli éjszakámat Celestine-nél töltöttem, de
még előtte elmentünk vacsorázni a barátnője és a lakótársa társaságában. A hely
ahol kajáltunk egy zseniális öltet, egy olyan étterem, ahol az
asztaloknál grillezni lehet. Az asztal közepén lévő lyukba a pincér érkezésünk
után hozott faszenet, majd nemsokkal később érkeztek a nyers húsok és egyéb
kiegészítők, mint például a Koreában elmaradhatatlan kimcsi (amúgy nekem nagy kedvencem).
Azt figyeltem meg,
hogy ők a disznónak azt a részét szeretik a legjobban, amit nálunk bacon-ként
ismernek, de például ettünk hátszínt is (csak az annyira nem tipikus). Kóstoltam még kimcsi levest is, ami brutál módon csípős volt (még nekem is), de minden fellelhető formában ki akartam próbálni a kimcsit, úgyhogy nem volt nagy dilemmázás a választásnál (és amúgy meg ízlett is). A szilvabor viszont kimondottan pozitív élmény volt, kissé édeskés likőrszerű ital, alkoholtartalmát tekintve maximum 15 százalékos lehetett, de kifejezetten finom volt.
Az első estére még két dolog maradt, felmentünk a közeli
hegycsúcs kilátójába egy kis esti Szöul nézésre, illetve egy spontán street
foodozással egybekötött meccsnézés. A meccs épp jókor volt, Manchester City – Manchestre
United rangadó volt európai idő szerint kora délutáni időpontban, ami Szöulban
késő estét jelent. Itt esett le, hogy ők az európai focit nem is nagyon tudják
követni, a BL-t meg egyáltalán nem, mert az náluk hajnali időpontban van.
Szóval most szerencsénk volt a koradélutáni meccsel, mert így este 10-11 körül
volt a kezdés. A meccs mellé ettük a tempurában sütött polipot/rákot/zöldséget,
kóstoltunk még Sundae-t (véreshurka) és a legtipikusabb utcai kaját a Tteokbokki-t (csípős
paprikás mártást rizsnudlival). Az alábbi Korea Street Food Guide listán ez az első két kaja, illetve ott vannak a különböző sült snack-ek is.
Tteokbokki |
Másnap a Korea University felfedezésével kezdtük a napot,
egy hatalmas komplexumról beszélünk, nem vethető össze a magyar egyetemekkel, inkább az amerikai típusú kampuszokhoz hasonlít. Az egész nagyon
modern, tök szép épületekből áll, saját football stadion, kosárlabda- és
hokicsarnok tartozik az egyetemhez, és a különböző épületek közötti
közlekedéshez az egyetem buszjáratát is igénybe lehet venni.
Koradélután autóba ültünk és a városon kívüli „folk village”-be
mentünk, ahol a tradicionális koreai életet mutatják be korhű építményekkel és
hagyományörző bemutatókkal. Ami érdekes, hogy a Korea szerte népszerű
szappanoperák tipikus forgatási helyszíne is ez a terület, ugyanis ezek a
történetek a múltban zajlanak. Ezek a koreai szappanoperák egyébként egész
Ázsiában elég népszerűek, óriási sztárok a szereplőik. Ejj, ha a Barátok Közt
színészei otthon ezt tudnák… Hohó! :D
Ettem itt kimcsi palacsintát illetve megint ittunk rizsbort.
Ez a rizsbor kicsit édeskés ízű, 5-6 százalék alkoholtartalmú ital, kicsit
zavaros, fehéres színű ital. Az érdekes az, hogy ahányszor ittam soha sem
pohárból, hanem mindig kis tálka szerű bádog vagy műanyag edényből ittuk.
Mindegy, ami jó az jó, nekem bejön és szívesen látnék itthon olyan pubot, ahol
lehet ilyet kapni.
Elég hosszúra sikerült a hagyományörző faluban tett
látogatásunk, de estére maradt a nap fénypontja. Ellátogattunk ugyanis egy jjimjilbang-ba, amit úgy kell elképzelni, mint egy
termálfürdő és egy hostel ötvözete. Ide azonban leginkább nem turisták járnak,
hanem a helyiek járnak ide kikapcsolódni egy fárasztó munkahét után, vagy akár
hétközben is. Leginkább azt lehet mondani, hogy a tipikus „fogyasztó” este
érkezik munkaidő után, fürdőzget és szaunázik, illetve vannak éttermek és bárok
is a komplexumban. Illetve a nő és a férfi részlegen is van egy olyan szoba,
ahol matracok vannak a földön és ott lehet aludni. Sokan ott bent alszanak, de
vannak akik kiviszik a párnát és a szaunák körüli részen leheverednek valahol
és ott elalszanak. Számomra ez nagyon érdekes élmény volt, nem hiszem hogy van
hasonló Európában és nálunk nem is tudnék egy ilyet elképzelni, egyszerűen nem
illik bele a kultúránkba.
Szóval a második éjszakát itt töltöttem, nem volt nagyon
pihentető az alvás, de maga az ötlet nagyon érdekes és örülök hogy kipróbáltam,
érdekes élmény volt bár az elején nehezen tudtam hova tenni a dolgot. J
Képek ömlesztve:
SKU kosárcsarnok |
SKU hokipálya |
SKU kampusz egyik épülete |
A BBQ étteremben |
Kimcsi leves |
Fried snacks |
Sundae |
Kimcsi palacsinta |
Jjimjilbang |