Szingapúrba eredetileg is este negyed 7 körül érkeztem volna
és még picit késett is a gép, így már nagyjából este 7 óra lehetett mire
kiértem a Changi reptér 1-es termináljából. A reptérről annyit kell tudni, hogy
óriási, három terminálja van és idén is a világ legjobb repterének választották
már sokadszorra (Utazásom során a legjobb négy reptér közül hármat is volt
szerencsém élőben megtapasztalni, a Changi az 1., a szöuli Incheon a 2., míg a
Hong Kong International a 4. legjobb reptér lett a 2014-es listán. Ugyanezen a
szavazáson budapest-i Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér a legtöbbet fejlődött
repterek listáján az 5. lett idén).
A szingapúriak repülés terén sokat adnak a minőségre, náluk
van például az hogy a Singapore Airlines köztudottan csak modell kinézetű
hölgyeket alkalmaz légiutas kísérőnek. Én sajnos odafelé egy helyi fapadossal a
JetStar-ral utaztam, Shangaiba menet pedig a China Eastern Airlines-szal, de
majd talán legközelebb. Épp a napokban olvastam egy cikket arról, hogy az
ázsiai légitársaságoknál egyre nagyobb a verseny és már a közel keleti cégek is
beleszólnak ebbe a versenybe és egyre több luxus szolgáltatást nyújtanak a
business class utasoknak és már az economy class-on is.
A reptérről taxival mentem a szállásomig, egy volt
középsulis osztálytársamnál laktam, aki kint dolgozik. A taxik szinte a
terminál ajtajában veszik fel az utasokat, nagyon jól szervezett a rendszer, kb.
3-4 percet vártam amíg az előttem állók kaptak taxit aztán jött egy értem is.
Így viszont nem voltam még annyit szabad levegőn hogy megtapasztalhassam a szingapúri
hőséget és az iszonyatosan magas páratartalmat. A hőmérséklet nap közben eléri
a 30°C-t sőt, viszont a páratartalom az brutális. Emiatt minden üzlet, minden
ház, minden autó, minden tömegközlekedési eszköz egytől egyik légkondicionált.
Anélkül tényleg képtelenség elviselni a helyi klímát, és nincs is sok különbség
az év különböző szakaszaiban, mert itt tulajdonképpen nincsenek évszakok. Van
egy kicsit esősebb időszak szeptember-október környékén, de az csak annyiban
más, hogy többször van eső és eső után még durvább a pára. Az eső nagyon
intenzív, viszont nem tart sokáig. Egyet nekem is volt szerencsém
megtapasztalni, az kb. 1 órás volt de utána minden nagyon gyorsan felszáradt.
Első este bementünk a Chinatown-ba kajálni és rögtön bele is
választottam a tipikus heyi streetfood legjavába. Van egy „satay” nevű kaja,
ami tulajdonképpen nyárson sütött hús egy nagyon ízletes földimogyorós
szósszal. A satay többféle lehet, de ha már volt választék, akkor nyilván nem a
csirkét akartam megkóstolni, ezért bárányt és marhát ettem. A másik tipikus
dolog itt az úgynevezett „porridge”, amit valahogy úgy lehet elképzelni, mint
egy szószos húsos ragut zöldségekkel. Na ebből a békacombosat ettem, elég
extrémnek hangzott de bébicsirkéből is lehetett akár, bár a húsa nem volt olyan
omlós mint egy főtt jérce húsa. Kaja után lesétáltunk az öbölbe, ami Szingapúr
egyik szimbóluma az oroszlánfejű vízköpővel illetve a másik nevezetességgel, a
Marina Bay Sands Hotellel (és még temérdek felhőkarcolóval).
Első teljes napomon egy tipikus helyi reggelivel indítottunk
(legalábbis Sipi haverom szerint ez tipikus, bár szerintem csak neki az, mert
pont egy olyan kajálda van a lakása mellett, ahol kókuszjam-es (édeskés ízű
kókuszvaj) toast-ot adnak lágyra főzött tojással. Apropó, Sipi egy nagyon baró
helyen lakik, mint később szingapúri ismerőseimtől megtudtam, ez tipikusan egy
gazdagabbak lakta környék (sok expat itt bérel lakást). A condomínium nagyon
jól felszerelt, van saját medence, konditerem és teniszpálya, a portaszolgálat
pedig alap és természetesen maguk a lakások is nagyon modernek (nyilván
mindegyik lakás és mindegyik hálószoba klímás, mert anélkül kibírhatatlanul
meleg van).
A nap hátralévő részében bementem a városba, bejártam az
indiai negyedet (Little India), amit jól jellemez hogy tele van boltokkal, ahol
kb. minden lehet kapni a mobiloktól kezdve a ruhákon át az édességekig és így
tovább… Ami viszont fura, hogy ha megállsz nézelődni, nem jönnek oda az eladók
hogy rögtön megpróbáljanak valamit rádtukmálni… Szingapúr árszínvonaláról azt
el kell mondani, hogy magyar pénztárcához mérve nem egy olcsó hely, viszont az
indiaiaktól egész korrekt áron lehet vásárolni. A mászkálás előtt vettem még
egy kókuszt (csak mert iszonyat jól fest ahogy abból isznak a helyiek), viszont
maga a kókuszvíz annyira nem varázsolt el… Kajálni nem kajáltam egyrészt mert
még korán volt, másrészt mert este egy másik magyar ismerősömmel együtt a
Tripadvisor által nagyon jónak minősített indiai helyre mentünk vacsorázni.
A következő utam a kínai negyedbe (Chinatown) vezetett.
Amúgy azt még tudni kell, hogy az araboknak is van itt valami külön negyedük,
bár az leginkább csak egy utca. Szingapúrban elég sok különböző náció van, a
négy legnagyobb etnikum a malájok, indiaiak, kínaiak és arabok. Ezeknek a
vallásuk is mind különböző, úgyhogy tényleg elég vegyes a helyi népesség.
Kicsit több mint 5 millióan vannak és abból mindössze 2 millió szingapúri
(vagyis tulajdonképpen maláj).
A kínai negyed felépítésében kicsit más mint a Little India,
de tulajdonképpen ugyanarról szól, árusok és kajáldák egymás hegyén hátán,
gasztro-paradicsom ez a hely. Na itt ettem a hong kongi ismerősöm által
javasolt Char Kay Teow nevű tésztás ételből, amiben valami rák meg kagyló van,
illetve a bácsi aki készítette még valami tepertő szerű cuccot is adott, mondta
hogy kóstoljam meg és nem is volt rossz, de fogadni mernék hogy nem az a
hagyományos kacsa/libaháj volt, amit otthon is ismerünk.
Ittam még egy papaya
shake-et, ami semmi extra, de jól nézett ki, illetve mielőtt visszaindultam
volna a szállásra vettem egyet a tipikus helyi sütikből (amit én kóstoltam,
Morso Lotus Bean Pastry-nak hívták és az állaga olyan volt mint nálunk egy
puszedli, szóval elég masszív volt de az íze teljesen rendben volt). Ezek úgy
néznek ki, mint egy pogácsa, viszont a legtöbb édes és van benne valami
töltelék (általában ananász, vagy például durian, az utóbbi egy nagyon fura ízű
és nagyon intenzív szagú gyümölcs, olyannyira intenzív, hogy tömegközlekedésre
tilos vele felszállni és komoly pénzbüntetéssel jár ha mégis megteszed).
Szingapúrban amúgy olyan nagyon sok tipikus látványosság
nincsen, úgyhogy elmentem még a botanikus kertbe. Alapvetően jól rendben van
tartva a hely és ha Szingapúrban laknék akkor biztos sok időt töltenék itt mert
nagyon jó kis helynek tűnt az ott töltött pár órás mászkálás alapján, még egy
esküvői fotózásba is belefutottam ráadásul tudtam fotózni valami gyíkfélét is,
úgyhogy megérte megnézni. Egy dolog ami kibírhatatlan volt, az pedig a szokásos
hőség, szerintem ehhez itt nem lehet hozzászokni és amúgy én szeretem is a
trópusi meleget… néhány hónapig jó is az nyáron, de egész évben nagyon durva
lehet. Na mindegy, ennek ellenére még délután a Marina Bay Sands (mostantól
MBS-ként utalok rá, mert nagyon hosszú leírni) mögötti Gardens by the Bay-t is
megnéztem, ami még a botanikus kertnél is jobban tetszett (itt találkoztam
amúgy futókkal is, úgyhogy ez lehet a helyi Margitsziget).
Vicces volt amúgy a botanikus kert, ugyanis ott találkoztam
random magyarokkal, illetve a másik furcsa dolog az volt, hogy egyenruhás
diáklányok csináltak velem egy pár perces video interjút. A látogatók
visszajelzései alapján állítólag a kert fejlesztését fogják megvalósítani. Csak
az interjú után jutott eszembe, hogy meg kellett volna kérdeznem tőlük, hogy
tudnak-e valamit Magyarországról… amúgy itt a tanulás nagyon fontos, a rend és
fegyelem része hogy a diákok nagyon komolyan veszik a sulit (amúgy ez Hong
Kong-ban is feltűnt a tüntetés helyszínén tanuló diákokat látva).
Utolsó estémen találkoztam a European Business School-ról
ismert helyi barátaimmal, elmentünk a Clarke Quay-re, ami a helyi szórakozó
negyed tele éttermekkel és bárokkal. Először beültünk egy bárba és csak utána
mentünk át kajálni, viszont úgy elszaladt az idő hogy annál az étteremnél amit
kéneztek számomra már óriási sor állt és
inkább átmentünk a Newton-ra, ahol sok kajálós bódé kínálja a különböző helyi
ételeket. Rájuk bíztam magam és sokféle érdekes kaját kipróbálhattam. Sipi is
mondta már hogy itt nagyon megy az oyster omlette (osztrigás rántotta), illetve
furcsa módon ők helyi kajának mondják a BBQ chicken wings-et (csirkeszárnyak…ez
tuti egy amerikai kaja, de mindegy). Ezen kívül még garnélás sült rizst és
valami tengeri cuccos páccal készített halat ettünk, nekem a garnélás rizs volt
az abszolút nyerő. Valami édes vízszerű italt ittam mellé, amiben fehér színű
bogyós gyümölcs volt (picit hasonlít a lichi-hez), illetve desszertnek ettünk
jégkását, ami különböző színű szirupokkal volt leöntve illetve gyümölcsök és
többféle zselé meg vörös bab volt alatta. Ez tök jó zárás volt és mesélték is
hogy a nagyon fűszeres főételek után előszeretettel fogyasztanak ilyet a
helyiek.
A nap zárásaként és szingapúri utam záró akkordjaként
felmentünk Sipivel a MBS tetején lévő bárba, a KuDeTa-ba. Van itt egy étterem
és egy szórakozóhely is, mi végül az étterembe mentünk mert oda várt kisebb
sor. Persze megpróbáltunk bejutni a szórakozóhelyre fent a kilencven
valahanyadik emeleten, de komoly ellenőrzés volt így ez nem működött. Viszont
helyette csináltunk pár nagyon jó képet és bementünk a bárba, ahol nagyon jó
zenét csinált élőben egy dj (deep house, nagyon lightos, pont amit szeretek) és
sokkal jobban szólt mint a szórakozóhelyről átszűrődő populárisabb dance music.
Sipi tanácsára megkóstoltam a Szingapúrban kitalált Singapore
Swing koktélt, ami egy gin alapú, alapvetően több gyümölcslével és likőrrel
készült lilás színű ital. Nem volt rossz, sőt! Állítólag a közelben van az a
bár, ahol eredetileg kitalálták és még most is üzemel, turisták tömegeinek
kedvelt desztinációja. Hajnali 1-2 között fogtunk egy taxit, mert én másnap fél
7 körül indultam a reptérre és azért valamennyit aludni is szerettem volna a
shanghai-i 5 és fél órás út előtt.
A történeti hűség kedvéért még annyi, hogy reggel a taxissal
elég jól elbeszélgettem a reptérre vezető kb. 50 perces út során. Teljesen
értelmes srác volt (nem mint a másik mongúz, aki befelé hozott és alig találta
oda a Sipi lakásához).
Kiderült, hogy itt a helyiek jogosultak állami lakásra
amennyiben összeházasodnak (az ismerősöm épp mesélte, hogy ők a barátjával pont
nemrég igényelték, állítólag egy most még nem is épülő, de a város egy egész jó
helyén lévő lakást fognak megvásárolni és nagyjából 3 év múlva költözhetnek be…
addigra persze össze kell házasodniuk, szóval itt az állami lakásért való
folyamodás tulajdonképpen egy előrehozott lánykérés J ). A taxis azt is elmondta,
hogy a gazdagabbak és az expatok a condominiumokban (mint pl. a Sipi is), míg a
helyiek az állami lakásokban laknak. Mutatott is útközben párat és valóban már
külsőre látszik eltérés a kettő között. A taxisok egyébként állami autókat
vezetnek, nem a sajátjukat mint otthon, két műszakban egy társukkal váltva
dolgoznak és mint kiderült van egy nagyon jó taxi hívó applikáció, amin ha
hívsz egy autót nyomon tudod követni hogy épp hol jár. Amúgy a taxis csóka
tudta, hogy mi magyarok jók vagyunk vízilabdában, de azért azt is elárulta,
hogy az Ázsai Játékokon a szingapúri csapat a legjobb… viszont nemrég
játszottunk velük és „sok-null” lett az eredmény, úgyhogy van még hova
fejlődniük.
Akartam a metróról is írni, mert az nagyon jól működik, sok
metrovonaluk van illetve rengeteg busz is közlekedik (természetesen mindegyik
public transport klímás). A metro nagyon jó és a tömegközlekedés megfizethető,
kell venni egy kártyát amire pénzt kell feltölteni. Mindig ha belépsz a metróba
illetve kilépésnél is használni kell a kártyát (autóbuszon is az van, hogy
leszálláskor is ki kell pittyegni, mert így fogja tudni hogy pontosan mennyit
utaztál és hogy mennyi pénzt kell levonni a kártyáról). Összességében én a két
napon keresztül nagyjából 3200 forintért utaztam korlátlanul bármelyik
eszközön, ami látva a helyi és otthoni árszínvonalak közti különbséget annyira
nem is vészes.
 |
| Gotham City |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése