Asia Trip 2014: How is it going, Man?

Jogos a kérdés, hogy hova tűntem mostanában. elég kevés időm volt írni, ellenben csomó minden történt, szóval van mit pótolnom.

Legutóbb a mainzi meccsről írtam, de a képeket még arról sem láthattátok, pedig van bőven. A szobámban nem a legjobb a net, így csomó időbe telik feltölteni a képeket és videokat. Annyi kellene csak, hogy kivándoroljak a konyhába a gépel, amit tervezek is, csak még nem sikerült megvalósítani. De ami késik...

A Mannheim - Mainz hétvége után a héten a suliban nem volt semmi extra. Keddden részt vettem a szokásos céges prezentáción, ahol most a változatosság kedvéért megint egy befektetési bank, a Nomura volt jelen. A prezentáció nekem nagyon tetszett, mert nem csak a szokásos "We are one of the best financial service provider in the industry" duma hangzott el, hanem az egyik elemző konkrétan beszélt arról, hogy mik a napi feladataik. Kiderült, hogy gyakran 12 óránál többet is kell dolgozni ebben a szakmában, vagyis inkább úgy mondom, hogy ritka az, hogy ennél kevesebbet és gyakran éjszakábanyúlóan dolgoznak az irodában. ez a megállapítás főleg az M&A-s területen jellemző, de sokféle lehetősége van a fiataloknak, lehet részvényekkel, kötvényekkel, devizákkal, privát ügyfelekkel is foglalkozni a tranzakciókon kívül. Ahogy egyre több ilyen előadáson veszek részt, egyre jobban úgy érzem, hogy ez az, amit mindenképpen ki akarok próbálni :) Nekem főleg Londonban lenne lehetőségem, mert németül annyira nem beszélek jól, hogy a frankfurti irodába felvegyenek. Utána fogok nézni, hogy az Erasmus ösztöndíj keretein belül tavasszal csinálhatnék-e egy befektetési banknál szakmai gyakorlatot...

A további órák a megszokott rendben zajlottak: németem, számvitelem és pénzügyi modellezés órám volt még a héten. Az utóbbit külön kiemelném, mivel a RBS (Royal Bank of Scotland) elemzői tartották az órát és egy komplett DCF modell építésén mentünk keresztül, amit én már tanultam ugyan, de 3 órán keresztül hallgatni, hogy hogyan csinálják ez a profik... hát, elég impresszív volt, annak ellenére, hogy hangsúlyozták (és én is érzékeltem, mivel már nem egy valós modellt csináltam magam is), ez egy nagyon-nagyon-nagyon leegyszerűsített példa a modellépítésre.

Na az óra után irány haza és csomagolás, mivel csütörtök éjjel indultunk Milánóba a szobatársaimmal és még két másik cserediákkal. Ryanair-rel utaztunk, ami nagyon olcsó, de a reptér nagyon messze van innen. Úgy jutunk el oda, hogy átmegyünk Mainzba vonattal, majd onnan transzferjárattal a Frnakfurt-Hahn reptérre (amúgy a reptérnek köze nincs Frankfurthoz, 2 óra távolságra van tőle...). Mivel a gépünk hajnali 6:5-kor indult, legalább 1 órával előtte ki kellett érnünk, így a legkorábbi transzferbusszal kellett mennünk, ami 3:50-kor indult Mainzból. a probléma csak az volt, hogy Mainzba éjszaka nem jár vonat, így innen, Oestrichből a legutolsó vonattal elmentünk Mainzba, ami 11:30 körül indult innen, majd Wiesbadenben át kellett szállnunk, hogy odaérjünk Mainzba. Az állomáson éjszakáztunk, ami baromi unalmas volt (több mint 3 és fél órát töltöttünk ott...). A vicc az, hogy Milánóban hasonló a helyzet, vagy a repülő Bergamoba érkezik, ami 1 óra távolságra van a várostól, vagyis itt is transzferrel tudtunk eljutni a központba. Végül 10 óra előtt nem sokkal érkeztem meg Milánóba. Összességében többet költöttem a köztes utazásra, mint az oda-vissza repülő útra...

Duomo

Első benyomásom a városról az volt, hogy ronda, koszos és büdös. Csillával találkoztam az állomáson, ahova a busz vitt engem, majd lerakodtam a csomagomat az onnan kb. 5-10 perc sétányi távolságban lévő lakásban. Csilla nagyon jó fej volt, mert nemcsak nála lakhattam, de még reggelit is kaptam tőle :) Köszönet ezért is! Délelőtt még kicsit bementünk a városba, megnéztem, hogy hol van az egyetem (Csilla a Bocconira jár, ami egy masszívan fizetős suli és talán a leghíresebb olasz egyetem), elmentünk egy piacra is, meg megcsodáltam a helyi villamosokat (mintha 100 évesek lennének). Ja, és megtapasztalhattam az olasz kulturát. Folyton nekimennek az embernek, rálépnek a lábára, odébblökik és ez nekik természetes. Eddig nem tudtam, miért utálom annyira az olaszokat, csak úgy szimplán utáltam őket, de most már van indokom is. Tényleg nagy részük undorító egy népség, bár vannak kivételek is, mint kiderült.

Később érkeztek a többiek Budapestről (7en érkeztek még Bp-ről látogatóba...jó volt magyarul beszélni végre), kimentünk eléjük az állomásra, majd még aznap bementünk megnézni a Duomo-t, a méltán híres milánói dómot. Na ez az, ami tényleg gyönyörű és bámulatos. Igazából Milánóban a többi nevezetesség is minda dóm környékén csoportosul, így ha valaki városnézés gyanánt megy ide, szerintem 1 nap erre bőven elég, és többet nem érdemes itt maradni. Most kezdek igazán rájönni, hogy mekkora kincs nekünk Budapest. Ha hazamentem, első dolgom lesz körbejárni a mi kis városunk szépségeit, amire félek, hogy nem is lesz elég időm...

Az újabb negatív dolog szintén az első napon történt, amikor beültünk kajálni egy étteremszerűségbe. Nem is nevezném igazi éttermnek, hanem inkább átmenet a gyorsétterem és sima étterem között. Szóval ezen a helyen azért is fizetni kell, hogy leülhess egy asztalhoz enni (!). Ez amúgy csak nekünk szokatlan, mert Olaszországban mindenhol ez a szokás. Mivel én előtte ettem, nem akartam ott semmit fogyasztani, de még így is fizetnem kellett volna, hogy a többieket megvárjam és addig is együtt lehessünk. Végül jó fej volt a csóka, és nem számolt fel plusz 1 eurot azoknak, akik nem fogyasztottak.

Másnap megnéztük Milánó összes templomát, meg kb. minden építményt, ami benne volt az utikönyvekben. Voltak közötte nagyon csodás dolgok is, de többnyire semmi extra. voltunk a várban, meg annál a templomnál, ahol az Utolsó vacsora (Last Supper) freskó van, de magát a festményt nem tudtuk megnézni, mert több hónapra előre kell jegyet foglalni.

Délután kimentünk a milánói lóverseny pályára, és nekem ez volt a legnagyobb élmény a dóm után :) Csilla lakótársa és egyben az egyetemi csoporttársam, Adri itt dolgozik és megismerkedett egy idő úrral, aki folyton kint van és rengeteget fogad. Állítólag több ezer eurokat szokott nyerni, meg szokott veszíteni is. Ottlétünk alatt is volt olyan futam, amin elég tetemes alaptőkével 450 euro-t nyert (!!!). Ő fizette a belépőnket a lovira és a büfénél adott Adrinak 100 eurot, hogy fogyasszunk, amit csak akarunk. elég nagyvonalú volt velünk, holott nem is ismer minket, csak annyit tudott, hogy a Csilla ismerősei vagyunk. Sajnos csak olaszul beszélt, ezért nem tudtam vele beszélgetni, pedig nagyon kíváncsi lettem volna az életére :) Ha már ott voltam, nyilván fogadni is kellett. Egyik futamon nyertem, másikon veszítettem. Mindkétszer a favoritra fogadtam egy olyan fogadásban, hogy ha az első két hely valamelyikén ér célba, akkor az nekem nyerő. Sajnos a második futamban a favorit csak harmadik lett...

A lovi után megnéztük kívülről a San siro stadiont, ami ott volt rögtön mellette. Sajnos csak kívülről láttuk és igaz, hogy óriási, de amúgy semmi extra. fotos szempontból meg azt sajnáltam, hogy nem volt kiírva a stadion neve sehol sem, így azt a tipikus stadion előtti képet, amit szerettem volna, végül nem sikerült megcsinálni.

Végül vasárnap a program szintén a dómnál kezdődött, majd átmentünk Comoba vonattal, egy óra alatt. Egy nagyon szép, mediterrán hangulatú kis városkát kell elképzelni a comoi tó partján, ami úgy néz ki, mintha egy tengerpati kisváros lenne. Lenyűgöző látvány volt. Rengeteg gazdag hírességnek van itt villája és nem is csodálkozom ezen.

Scala...

Míg én a magyarokkal voltam, az ebs-es társaim elutaztak Veronába és Velencébe. Mivel én már voltam Velencében, ráadásul a Csillához jöttem látogatóba, nem nagyon volt kérdés, hogy velük tartok-e vagy sem.

Hétfőn hajnalban keltem, mert megint ki kellett buszozni a reptérre és a repülő 8 óra körül indult. Végül dél és 13 óra között értünk vissza Oestrichbe, így kezdetét vette a következő Erasmus hetem a kisvárosban...

Comoban is voltunk, és ez lesz a legemlékezetesebb része az olaszországi utamnak. Úgy néz ki ez a hely a comoi tó partján, mint egy mediterrán tengerparti városka. Nagyon hangulatos és fel lehet menni siklóval az egyik hegyre is, ahonnan egész jó fotókat lehet csinálni. Mondjuk ahova felérkeztünk, onnan pont nem nagyon lehetett rálátni a tóra, de azért megpróbáltam kihozni a maximumot a lehetőségekből. Íme: